A Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának tizenöt éves jubileumi rendezvénysorozata keretében sikerrel zárult a Közép-Dunántúli Régióból érkező gimnáziumi és szakközépiskolai diákok a Mit tudunk a tőzsdéről? témakörben szervezett vetélkedője szeptember 7-én.
A zsűri elnöki tisztét Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde elnöke, végzett mütf-ös hallgató látta el.
A versenyen első helyezést ért el a tatabányai Kereskedelmi Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközép- és Szakiskola csapata, második lett a Bárdos László Gimnázium és Szakközépiskola csapata, a harmadik helyen végzett az ajkai Bródy Imre Gimnázium és Szakközépiskola csapata.
Az első helyezett nyereménye erdélyi utazás, az ezüst- és bronzérmes csapat nyereménye könyvutalvány volt.
A különdíj nyertese látogatást tehet a Budapesti Értéktőzsdénél.
A nyertes csapat, a tatabányai Kereskedelmi Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközép- és Szakiskola négyfős delegációja a főiskola szervezésében szeptember 27-én utazik négy napra Erdélybe. A program során a diákok látogatást tesznek a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája Székelyudvarhelyi Képzési Központjában, és részt vesznek az elsőéves főiskolai hallgatók ünnepélyes tanévnyitóján, valamint a főiskola vezetőinek részvételével emlékkoszorút helyeznek el Petőfi Sándor segesvári emlékművénél és Tamási Áron farkaslakai emlékművénél. A nyertes csapat kirándulást tesz Erdély gyönyörű tájain is: meglátogatják Nagyvárad, Kolozsvár, Csíkszereda, Parajd, Segesvár, Székelyudvarhely, Korond nevezetességeit, és megtekintik a marosfői Maros forrást, a Gyilkos tavat, a Békás-szorost és a Bucsi-tetőt.
(www.edupress.hu)
Erdélyi utat nyert a jubileumi győztes diákcsapat
2007.09.27. 22:11 - Alia
Címkék: gyoztes diakcsapat
· 1 trackback
A bejegyzés trackback címe:
https://johirek.blog.hu/api/trackback/id/tr15179101
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: do trang tri sinh nhat 2018.09.20. 20:48:28
Ameristar hotel promo codes - ceylysn
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.