Scott Vandiver, az Alpine Pictures stúdió fejlesztési igazgatója azt mondta: tárgyalásokat kezd a film nemzetközi forgalmazásáról. A vetítésen jelen volt a szigorú kritikáiról ismert Zsigmond Vilmos magyar származású Oscar-díjas operatőr is, aki szintén "teljesen odavolt a filmért".
Rengeteg dicséretet, gratulációt kapott a musical zeneszerzője, a Lisz-Ferenc-díjas Tamás Mihály; a zenei sokszínűséget méltatva az alkotást egyesek a Jézus Krisztus Szupersztárhoz hasonlították.
Bunyik Béla szerint a musical népszerű műfaj Amerikában, s ha a film megfelelő forgalmazóhoz kerül, nagy sikerre lehet számítani. A fesztivál igazgatója beszámolt arról is, hogy az LA Weekly magazin fesztiválkritikájában külön méltatta Goda Krisztina Csak szex és más semmi című filmjét, és szintén nagyon jó kritikát kapott Kocsis Ágnes Friss levegő című alkotása. Az LA Weekly ugyanakkor egy kissé meglepőnek nevezte, hogy a magyar filmes kultúrának szentelt mustra programjából hiányzik a "legnagyobb élő magyar rendező" új alkotása, A londoni férfi.
Bunyik Béla elmondta: Koltai Róbert Megy a gőzös című új filmjének szombat esti premierje "garantált siker" volt, egy üres hely sem akadt a moziban, a magyar és az amerikai közönség egyaránt tetszését fejezte ki. A producer elmondta: jövőre is megrendezi a filmfesztivált, hiszen ennyi alkalom után "már nem lehet abbahagyni". Célja hidat teremteni Magyarország és Hollywood között. Mint elmondta, "van híre a fesztiválnak", a helyszín az egyik legrangosabb filmszínház, a Beverly Hills-i Laemmle Music Hall Theater, amely a hollywoodi Film Akadémiától nem messze található.
A csütörtökön záruló filmfesztiválon 21 alkotást, művész- és kommersz filmeket, dokumentumfilmeket egyaránt láthat a közönség. A Los Angeles-i magyar főkonzulátus a fesztivál "margóján" hétfőn exkluzív filmszemináriumi estet rendez: felidézik a nyáron elhunyt híres magyar származású operatőr, Kovács László örökségét és megvitatják a magyar-amerikai filmes együttműködés lehetőségeit.
(MTI)