Összesen 6213 kilogramm italos kartondobozt gyűjtöttek össze szegedi kisiskolások és óvodások a Gyűjts, lapíts, utazz című kartondoboz-gyűjtő akcióban, amelynek eredményhirdetését szerdán tartották a Tisza-parti városban. Az ÖKO-Pannon Kht., az Italoskarton Környezetvédelmi Egyesülés, Szeged önkormányzata és a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. tavaly ősszel a szelektív hulladékgyűjtésre nevelés érdekében meghirdetett akciójához 14 általános iskola és 14 óvoda csatlakozott. Az ovisok 4122 kilogramm, az iskolások pedig 2091 kilogramm gyümölcsitalos és tejes dobozt szereztek be április végéig. Az iskolák közötti versenyt a kübekházi Általános Művelődési Központ Határkő Általános Iskola diákjai nyerték 184 kilogrammal, ami azt jelenti, hogy az iskola minden tanulója 55 darabbal járult hozzá az eredényhez. Jutalmuk egy 150 ezer forint értékű vásárlási utalvány. Az osztályok közötti versenyben az Alsóvárosi Általános Iskola elsősei állhattak a képzeletbeli dobogó felső fokára, egy főre számított 12,7 kilogramm, azaz csaknem 423 doboz összegyűjtésével. Kategóriájukban az első és második helyezett egy-egy kirándulást, a harmadik pedig Vadasparki látogatást nyert. A kisebbek között a Negyvennyolcas Utcai Óvoda győzött, 714 kilogrammal, azaz minden ovisra 326 darab doboz jutott. Ők 100 ezer forintértékű vásárlási utalvánnyal gazdagodtak. Az összegyűjtött dobozokat az ausztriai Mayr-Melnhof papírgyár fogadta, amely feldolgozza és újrahasznosítja a bálákat.
Gyűjts, lapíts, utazz: hat tonna doboz az eredmény
2007.05.29. 00:08 - Alia
A bejegyzés trackback címe:
https://johirek.blog.hu/api/trackback/id/tr7288529
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.